Kolozsváron meghal Jordáky Lajos (Kolozsvár, 1913. szept. 6.) szociológus, történész, kritikus. 1945-től a Bolyai egyetem tanára, 1947-től a magyar színház irodalmi titkára. 1952-ben letartóztatják és Demeter Jánossal, Balogh Edgárral, Csőgör Lajossal együtt bíróság elé állítják. Az ún. transzilvánisták perében 12 év börtönbüntetésre ítélik, de 1954-ben elnöki kegyelemmel mindnyájan kiszabadulnak. Ezt követően a Bolyai egyetem tanára, 1957-ben azonban az ún. Dobai-ügyben ismét vizsgálati fogságba vetik. Bár szabadlábra helyezik, de ennek az ára a "nyilvános önkritika" lesz. 1957-től a kolozsvári Történeti Intézet kutatója. Az Egyetemiek Házában Balogh Edgár mond "bátor hangú" emlékbeszédet, mely - Biczó György nagykövet információi szerint - "rendkívüli hatást váltott ki" és "többen megjegyezték, hogy a temetés valóságos demonstrációval ért fel...". (A december 3-i temetésén a magyar nagykövetség is képviselteti magát.)
1974. december 9.
Megjelenik az államtanács december 6-i, 225. sz. törvényerejű rendelete, melynek értelmében - az első fokú rokonok kivételével - tilos magánszemélynek külföldit elszállásolnia. A rendelet megszegőit 5-15.000 lejre büntethetik. A "szállástörvény" nagy felháborodást okoz magyar körökben, de számos román is helyteleníti. (A nagykövetség értesülése szerint Ilie Verdeţi KB-titkár azzal indokolta az egyik prominens magyar nemzetiséginek az intézkedést, hogy "a sok jövés-menés rossz hatással van a "lakosságunkra"". Ezt azzal egészíti ki Biczó György nagykövet, hogy ez a törvény is a román ortodox belpolitikának a része. A román pártvezetést bizonyára kezdi kellemetlenül érinteni, hogy a turizmus növekedésével a romániai tömegek nagyobb összehasonlítási alapot kapnak saját helyzetüket illetően, kételyeket ébresztenek az emberekben a vezetéssel szemben.")
1975. október 6.
A hagyományos aradi koszorúzás most a katonai helyőrség részvételével történik. Biczó György nagykövet jelentése szerint mintegy 350 helybeli is jelen volt, valamint a helyi néptanács első elnökhelyettese. Tapasztalata szerint a helyi szervek sokkal készségesebbek, szívélyesebbek voltak, mint amire a központtól utasítást kaptak. A koszorúzásról egyébként a központi média nem tett említést.
1976. május 20.
Összehívják a magyar és német "nemzetiségi dolgozói tanácsok" kibővített plenárisait. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának plénumán elnöklő Cornel Burtică KB-titkár beszédében szokatlanul élesen rohan ki a "Horthy-fasizmus irredentizmusa" ellen. A felszólalók mindegyike az elvárt "szöveget" mondja fel (Péterfi István elnök számadatokkal igyekszik bizonyítani a magyar kisebbség "teljes jogegyenlőségét"), csupán Albert Sándor, a Brassói Lapok főszerkesztője beszél nyíltan megyéje nemzetiségi oktatási problémáiról, amire Burtică úgy válaszol, hogy "erőfeszítéseket kell tenni a nemzetiségi oktatás további javítása terén". Biczó György nagykövet úgy véli, hogy az egész tanácskozást csak azért kellett összehívni, hogy választ adjanak az amerikai magyar emigráns megmozdulásokra. (Ennek a törekvésnek a keretébe illeszthető bele az is, hogy Domokos Géza, a Kriterion Kiadó igazgatója a tanácskozás után interjút adhatott a New York Heraldnak.)
1977. március 4.
A Richter-skálán 7,3 fokozatú földrengés éri 21:22-kor Bukarestet és környékét. Biczó György nagykövet 7-i rejtjeltávirata arról értesíti a külügyminisztériumot, hogy az első hivatalos adatok szerint 508-an haltak meg, a sebesültek száma 2600. (Mint utólag kiderül, a halottak közt van Szilágyi Domokos és Hervay Gizella fia, Kobak és Dankanits Ádám művelődéstörténész is.) A végleges adatok szerint a földrengésnek országosan 1.541 áldozata volt, a sebesültek száma 11.275, az anyagi károk elérik a 10 milliárd lejt.
1977. április 24.
Kolozsváron meghal Mikó Imre (Bánffyhunyad, 1911. márc. 27.), kisebbségjogász, kisebbségpolitikus, szerkesztő, műfordító. Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója, 1938 előtt az Országos Magyar Párt bukaresti irodavezetője, 1939-40-ben a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának főtitkára. 1941-ben a budapesti parlamentbe behívott képviselők egyike, az általuk létrehozott Erdélyi Párt egyik vezetője. 1944 szeptemberében részt vesz az Erdélyi Magyar Tanács megalakításában. Miután október 11-én Kolozsvárra bevonulnak a szovjet csapatok, egyike annak a mintegy 5000 embernek, akiket elhurcolnak az oroszok Kolozsvárról. A szovjet fogságból 1948-ban tér haza, középiskolai orosz tanár lesz, 1956-ban koholt vádakkal eltávolítják a tanügyből, évekig segédmunkás. 1970 és 1976 közt a Kriterion Könyvkiadó lektora, a RMIL egyik szerkesztője.
1977. április 24.
Kolozsváron meghal Nagy István (Kolozsvár 1904. febr. 22.), elbeszélő, drámaíró, publicista. Munkás származású, a harmincas évektől az illegális KRP tagja. 1944 októberétől a kolozsvári Világosság, majd az Erdélyi Szikra, ill. Igazság szerkesztője. Türelmetlen, szélsőbalos publicista, az ötvenes években a zsdanovi proletkult egyik képviselője. 1950 és 1952 közt a Bolyai egyetem rektora (bár csak négy elemije van). A Ceauşescu-korszak kezdetén még - mozgalmi múltja miatt - megbecsült tagja a rendszernek, majd fokozatosan háttérbe szorítják, halálhíréről - bár veterán kommunista - egy sort sem ír a központi pártlap, a Scînteia. A három nappal később tartott temetésén részt vesz a Magyar Írószövetség részéről Garai Gábor is. "Kolozsvári és bukaresti írókapcsolataink szerint Nagy István temetése, ill. búcsúztatása bizonyos gondot és idegességet váltott ki a bukaresti és kolozsvári pártvezetők körében. Attól tartottak, hogy fórummá változik a temetés, ahol közvetve vagy közvetlenül a romániai nemzetiségi politikát is bírálják. Csak hosszú huza-vona után, a család és a magyar írók kitartásának eredményeként járultak hozzá ahhoz, hogy az elhunyt végakaratának megfelelően Sütő András és Balogh Edgár mondjon búcsúbeszédet. [...] Ezzel függ össze az, hogy több magyar író szerint feszültség volt tapasztalható a jelenlévők körében." - jelenti Biczó György nagykövet Budapestre.
1977. október 4. - 11.
Bukarestben a román külügyminisztérium konzuli igazgatóságának vezetője, Gh. Bădescu és Hodicska Tibor, a nagykövetség diplomatája megbeszélést folytat a felállítandó kolozsvári magyar főkonzulátus kérdéséről. Kiderül, hogy a román fél nem hajlandó elfogadni a magyar állam tulajdonjogát arra az épületre, amelyben az 1955-ben megszüntetett Útlevélhivatal működött. (Pedig - mint a nagykövetség megtudja - egy 1976. október 6-i telekkönyvi kivonat az Erzsébet/Racoviţa út 16. sz. alatti ház tulajdonosaként a Magyar Népköztársaságot tünteti fel...) A tárgyaláso után Biczó György nagykövetnek az a benyomása, hogy a főkonzulátus ügyét "központi szinten" hátráltatják", mert "politikai kérdést csinálnak abból, hogy ne ott legyen újra főkonzulátus, ahol egyszer konzuli hivatal már működött".
1977. november 9.
Biczó György nagykövet arról tájékoztatja a budapesti külügyminisztériumot, hogy a legfelsőbb szintű találkozó után tapasztalata szerint a magyar értelmiségi körökben "az az általános vélemény, hogy - miközben a román pártvezetés a propaganda minden eszközét igénybe veszi a romániai nemzetiségi kérdés "teljes megoldásának" bizonyítására - a helyzet semmit sem javult, sőt: tovább folytatódik az erőszakos asszimilálási folyamat, a romániai magyar nemzetiségnek Magyarországtól való mesterséges távoltartása."
1978. június 20. - 21.
Erdélyi munkalátogatáson vesz részt Nicolae Ceauşescu. Ellátogat Hargita, Maros, Szilágy és Szatmár megyékbe, hét városban mond beszédet, melyekre tömegével vezénylik ki a munkásokat, diákokat. Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és marosvásárhelyen beszédeiben elsősorban a térség gazdasági fejlődéséről beszél, de kitér az anyanyelű oktatás kérdésére is. Kijelenti, megvannak a lehetőségei annak, hogy mindenki a saját nyelvén tanuljon, beszéljen, de nem ez a legfontosabb, mert "anyanyelvünktől függetlenül van egy közös nyelvünk - a dialektikus materializmus, a tudományos szocializmus forradalmi nyelve..." Biczó György nagykövet azt jelenti a budapesti külügyminisztériumnak, hogy diplomáciai és nemzetiségi körökben a látogatást azzal hozzák összefüggésbe, hogy a magyarlakta vidékeken "még mindig nem nyugodtak meg a kedélyek".
